Ne készíts magadnak szobrot, sem semmiféle mást, ami az egekben van, se ami a földön van, se ami a vizekben van a föld alatt. Ne borulj le nekik és ne engedd, hogy szolgálatukra kényszeríttess.
Bálványimádás, bálványozás (gör-lat. idololatria): teremtmény istenként való tisztelete, bűn az első parancsolat és a vallásosság erénye ellen. A szó szoros értelmében az élettelen tárgyak (pl. égitestek, totemek), állatok, ember (pl. az ősök) istenítése. A pogányok azonban, akiknek nem volt módjuk megismerni az igaz Istent, kultuszukkal csak materiális, azaz nem bűnös bálványimádást végeznek. Tudásuk és lelkiismeretük szerint ugyanis Isten előtt akarnak hódolni. Bűnös bálványimádást azok űznek, akik tudnak Istenről, de elfordulnak tőle és teremtményt imádnak.
Forrás: https://lexikon.katolikus.hu/B/b%C3%A1lv%C3%A1nyim%C3%A1d%C3%A1s.html
A Jogorvoslat olvasó által támogatott kiadvány. Ha új bejegyzéseket szeretnél kapni, és/vagy támogatni szeretnéd a munkámat, fontold meg, hogy ingyenes vagy fizetős előfizetővé válj.
Talán mindenki tudja, hogy a bálványimádás tilalma a Tóra, így az Ószövetség része
Ha megnézzük a mai világunkat, akkor mára már kimondható, hogy az egész fogyasztói kultúra a bálványimádatra épül. Kiemelten a reklámok, sztárok, politikusok, pártok, és az állam bálványozása alapján. Csak abba gondolj bele, hogy amikor egy bírósági tárgyalóban szétnézünk és a bíró “szerepének” “optikai megítélését megnézzük, akkor máris egy “oltárt” találunk a tárgyaló felekkel szembeni optikai jelentőség kialakításához képest, ami csak egy szék a teremben. Pedig az egyenlőség elve Ugyanezt az “oltár jelenséget” figyelhetjük meg a “hivatali” ügyintézések során is és pl a banki ügyintézéseknél is, ahol mára már több esetben is egy plexi jelzi az elkülönítést és a magasztosság látványát.
A mai világunk belefeledkezett az igaz hit gyakorlásába és a lelki megélések helyett szinte csak a külsőségek felmagasztalását tapasztaljuk. Tesszük ezt sok esetben az úgynevezett társadalomszervezés vezetői és eszköztárával is. Nos, ha jól megnézzük ennek motivációját, akkor ez összecseng az irányításért folyó “harc” megoldásaként is ismert kognitív hadviseléshez.
Ennek következményeként mára a társadalom jelentős része a fenti elvek alapján bálványozza a az úgynevezett államot, aminek állítólagos alapításánál ott se voltunk, és azóta sem kérdeztek meg annak szükségéről, csak egy vicces bohózatként 4 évente a nép egy részének bálványimádó igényéről, amit aztán a teljes népességre kényszerítenek erővel a bálványimádók.. Mielőtt félreértené valaki, ez nem államtagadás, mert a bálványimádóknak igenis szükségük van egy magasztos képmásra, faragott tárgyra, vagy eszmére, ami végül is egy élettelen eszköz (tárgy) a bűvölet igényének fenntartásához.
Hogyan tudod a bálványimádás felismerését a mindennapi gyakorlatban felhasználni?
Ha valaki példának okán egyik mai “diktatórikus állam” pártrendezvényére gondol (akárhol is), akkor talán az olvasók többsége megérti miről írtam feljebb, mert a mi tekintélyelvű “szokásainkhoz” képes lényegesen jelentősebb annak a pártnak és a pártvezetőnek az imádata. De van-e a bálványimádatnak mértéke? Csak azért, mert hazánkban ugye “nincs diktatúra”, a bálványimádást érdemes felimserni minden helyzetben, mert az a keresztény kultúra részeként az tiltott. Ha pedig a vallásunk tiltja a bálványimádást, akkor azzal a szabad lelkiismereti és vallási jogszabályokra hivatkozva szerezhetünk jogorvoslatot, mivel az Alaptörvény R cikke védi a keresztény kultúrát minden hivatali szerv által. Az utolsó mondatban rejlő paradoxon felismerését az olvasó fantáziájára bízzuk.